Fehércsokoládé-krém mentavirággal

Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg fehér csokoládé, 2 tojás, 2 evőkanál mentavirág, 2 evőkanál mentalevél, 4 dl natúr almalé, 1 kiskanál zselatin.

A mentaleveleket apróra vágjuk és az almaléhez adjuk. Fél órán át áztatjuk, majd a kevés vízben feloldott zselatinnal együtt folyamatosan kevergetve felmelegítjük, azután leszűrve üvegpoharakba töltjük és megdermesztjük.

A fehér csokoládét apróra tördeljük és gőz fölött megolvasztjuk. A tűzrő1 levéve folyékony csokoládéhoz hozzákeverjük a tojássárgákat és a száráról lecsípett mentavirágokat. Végül a tojások fehérjéból vert kemény habot is beleforgatjuk és a habos krémet a megdermedt mentás zselére öntjük.

Mentalevélkékkel és virágokkal díszítve, behűtve kínáljuk ezt a hűsítő, ünnepi desszertet.

Finom kamillatea

Hozzávalók 4 személyre: 4 evőkanál kamillavirág, 4 evőkanál akácméz.

A kamillavirágokat egy liter vízzel leforrázzuk és lefedve 3-4 percig állni hagyjuk.

Leszűrjük és akácmézzel édesítve máris kínáljuk.

Hidegen, kevés citromlével ízesítve is kitűnő.

Finomfű-saláta

Körülnézünk a kis kertben, mit is kínál ma a salátánkhoz? Nicsak, gyönge pitypanglevelek kandikálnak a bokrok alól, hajt a kapor, a petrezselyem. Tépkedjünk hozzá egy maréknyi madársalátát, egy-két zsályalevelet, kakukkfüvet, s hogy ne legyen olyan harsogó zöld, kis piros pettyekkel, koktélparadicsommal vidámíthatjuk. Egyszerű, mosolygós és üde!

Hozzávalók: négy maréknyi friss "finom-fű" a kertből: pitypanglevél, madár- vagy galambbegy-saláta, petrezselyem, kapor, zsályalevél, rukola-saláta, esetleg sóska, kakukkfű, 20 dkg koktélparadicsom, 1 kisebb vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, 3 evőkanál borecet, 2-2 evőkanál porcukor és olívaolaj, őrölt bors.

A leveleket darabokra tépkedjük. A megtisztított vöröshagymát és fokhagymát felaprítjuk. Hozzáadjuk az ecetet, sót, borsot, cukrot, olívaolajat, és fél dl vízzel addig kevergetjük, míg a cukor teljesen feloldódik benne. A salátára locsoljuk óvatosan átforgatjuk és néhány percnyi pihentetés után kínálhatjuk. Pirított francia kenyér - baquett - kívánkozik mellé, s ha nincs ellenünkre, fokhagymával finoman dörzsöljük be! A finomfű-saláta mindig más, mindig egyedi, hiszen mindig mást kínál a kert. Épp ezért érdemes minden évszakban újra, s újra kipróbálni!

Frissítő sárgadinnyekoktél

Hozzávalók 2 személyre: 1 kisebb sárgadinnye, 1 ek. porcukor, 1 citrom leve, 3-4 bazsalikom hajtás (virágzó), 3 dl pezsgő.

A sárgadinnye magjait eltávolítjuk, a húsából kis gömböket vájunk. A dinnyegolyócskákat porcukorral meghintjük, citromlével meglocsoljuk és tálalásig behűtjük.

Tálalás előtt beleforgatjuk a bazsalikomleveleket, pezsgővel fölöntjük és a virágocskákat ráhintve máris kínálhatjuk.

Fűszeres napraforgóolaj

Hozzávalók: 3 dl napra forgóolaj (legjobb a hidegen sajtolt), ízlés szerint 1-1 ágacska rozmaring, néhány szem feketebors, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál só.

Az ízesítőket a sóval együtt egy üvegbe helyezzük és olajjal felöntjük. Az üveget gondosan lezárjuk, majd 2-3 napon át napjában többször megrázogatjuk. Ezután hűvös helyen tároljuk.

A fűszeres napraforgóolajat saláták, pecsenyék ízesítésére használhatjuk.