Elzászi pitypangsaláta

Hozzávalók 4 személyre: 8 db fürjtojás, 20 dkg zsenge pitypanglevél, só, őrölt bors, 3 evőkanál vörös borecet, 3 evőkanál olaj, 10 dkg húsos, füstölt szalonna, 1 evőkanál mustár.

A fürjtojásokat keményre főzzük, lehűtjük, meghámozzuk és félbevágjuk. A pitypangleveleket alaposan megmossuk és leszárítjuk.

A szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, szűrókanállal a zsírból kiemeljük és lecsöpögtetjük. A borecetet simára keverjük a mustárral meg az olajjal, sóval, őrölt borssal fű-szerezzük és a pitypanglevelekre öntjük. Rászórjuk a ropogós szalonnakockákat, majd a fürjtojásokkal díszítjük.

Teljes kiőrlésű lisztből sütött zsemlét kínáljunk mellé.

Eperbólé muskátlival

Hozzávalók 6 személyre: 30 dkg eper, 10 dkg pocukor, 3 dl muskotályos bor, 2 citrom, 15-20 muskátlivirág, 1 ü. pezsgő.

Az epert megtisztítjuk, a nagyobb szemeket félbevágjuk és a bóléstálba tesszük. Porcukorral meghintjük, citromlével ízesítjuk, majd a fehérbort ráöntve behűtjük. Tálalás előtt beleszórjuk a muskátlivirágokat, a szintén behűtött pezsgővel felönjük és máris kínáljuk. Illatos (alma- vagy citroillatú) muskátlival készítsük.

Erdőszéli töltött paradicsom

Hozzávalók 4 személyre: 4 db nagyobb kemény paradicsom, 1 kis fej vöröshagyma, 20 dkg csiperkegomba, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé, só, őrölt bors, 1 kiskanál cukor, 1 maréknyi cickafarkvirág.

A paradicsomok tetejéből egy-egy szeletet levágunk, belsejét kiskanállal kikaparjuk.

A felforrósított olajon üvegesre pirítjuk a felaprított vöröshagymát. Hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát és puhára pároljuk.

A tűzről levéve beletesszük a paradicsom kockára vágott húsát, sóval, cukorral, őrölt borssal ízesítjük, végül a száráról lecsipkedett cickafarkvirágokat is közékeverjük.

A gombasalátát a paradicsomok üregébe töltjük és máris tálaljuk.